Wolfgang Amadeus Mozart. Sinfonie Concertante

Wolfgang Amadeus Mozart klasszicista zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus.

Rendkívül termékeny zeneszerző volt. Rövid élete alatt több mint hatszáz zeneművet vetett papírra, korának szinte minden zenei műfajában jelentőset alkotott. Írt miséket, operákat, oratóriumokat, kantátákat, orgona- és zongoraműveket, versenyműveket és szonátákat a legkülönfélébb hangszerekre, kamarazenei műveket, dalokat, balettet, színpadi kísérőzenét.

Zenei stílusa ötvözte a 18. század második felének ízlésvilágát, miközben fokozatosan jellegzetesen egyéni arculatot öltött. Az olasz dallamosságot szerencsésen vegyítette a francia és a német hangszerelés és formakincs eleganciájával.Példaképének eleinte Johann Christian Bachot tartotta, majd megismerte a Haydn-testvérek művészetét is, akik szintén szintén nagy hatást gyakoroltak rá (az ő hatásuk elsősorban Mozart kamara- és szimfonikus zenéjében érezhető).

Érett műveiben Mozart kifejlesztette az éneklő allegrót. A korábbi zeneszerzők nem tartották fontosnak, hogy mélyebb érzelmekkel töltsék meg művek gyors tételeit is, ezt a lassú tételek sajátosságának gondolták. Mozart ezzel szemben az érzelmek szélesebb skáláját vonultatta fel gyors tételeiben is, az allegro tételeket olyan hangulati-érzelmi elemekkel töltötte meg, amik azelőtt csak a lassú tételek sajátjai voltak.

Hangszerelésében a fúvósok (különösen a rézfúvósok) addig nem ismert hangszíneit fedezte fel, elsők között alkalmazott például szordinált (hangfogóval tompított) trombitát, illetve klarinétot nagy zenekari művekben. Versenyműveiben a technikai bravúrokat mindig mértékkel alkalmazta, ezáltal is elkerülte a virtuozitás öncélú csillogtatását, helyet adva egy egyszerű, érzelmesebb játékstílusnak.

Korai szimfóniáiban teljesen Johann Christian Bach komponálásmódját követte, a darabok nagy része még a barokk sinfonia műfajához nyúlnak vissza (ez egy háromrészes operanyitány típus volt, ami később önállósodott), érett szimfóniáiban aztán már a Haydn által kialakított műformát követte, a nyolcvanas évek második felében írt szimfóniái pedig már Haydnra gyakoroltak hatást. Ettől kezdve lehet beszélni Mozart önálló szimfonikus stílusának kialakulásáról.

Mozart végig megtartotta a Haydntól átvett lassú bevezetőt és a vidám-játékos finálét, de ekkor már eredeti tartalommal töltötte meg azokat.
Zongoraversenyeiben kialakította a zenekar és a zongora egyenrangú párbeszédét, vonósnégyeseiben sajátos megoldásnak tekinthető, hogy olykor a menüett tételeket is a szonátaforma követelményei szerint szerkesztette meg. Egyházzenei művei közül a legjelentősebbek a miséi, de az érseki udvarban eltöltött évek alatt számos más egyházzenei mű is kikerült kezei alól. Operáiban tökéletesen oldotta meg az énekhang és a zenekar, a recitativo és az ária, a drámai cselekmény és a zenei szembeállítás problémáját. Színpadi műveiben hősei lelkivilágát, érzelmeit meggyőzően fejezte ki zenei eszközökkel, a drámai helyzetet tökéletesen tükröző atmoszférát volt képes teremteni.

Előadja: The Royal Philharmonic Orchestra